Gulyás Gergely a kormányinfón bejelentette, hogy augusztus 15-ig maradnak a korlátozások az 500 főnél nagyobb rendezvényekre. Gulyás azt mondta, van egy nagy különbség a focimeccs és a zenés rendezvények között: az alkoholfogyasztás, ami miatt kevéssé tartják meg a távolságot az emberek a zenés rendezvényeken. A melegbárok zárva tartanak, a pride és a fesztiválok idén elmaradnak.
"A meleg társadalomnak joga van azt tenni, amit normál esetben tennének, ezzel a törekvésünkkel is szeretnénk őket segíteni, hogy ne érezzék kirekesztve magukat. A koncert más. Oda inni járnak, és többnyire nem melegek." - nyilatkozta a miniszter, mikor arról faggattuk, hogy ha a focimérkőzéseken nem isznak, akkor a lelátón a több ezer félmeztelen hullarészeg egymást ölelgető focidrukker nem jelent-e veszélyt a vírus terjedését tekintve.
"A futballszurkolók többsége látens homoszexuális, akik nem járnak fesztiválokra és koncertekre, tehát így ők nagy eséllyel nem kapják el a vírust és nem is terjeszthetik" - tette hozzá meggyőzően, miközben egy 1998-ban Corn Flakes vonalkódokkal nyert focilabdát nyalogatott.
A kedélyek nyugtatása értelmében megígérte, hogy ha nagyobb koncertek nem is lesznek, a focirajongókat a meccsek előtt, után és közben az Ismerős Arcok zenekar fogja szórakoztatni, aki pedig ülve marad azt Nagy Feró vagy Ákos fogja szemenköpni a nyilvánosság előtt.
Eközben Lovasi András két hőbörgés között átalakította a stúdióját cefréző üzemmé, továbbá beígért még 16 búcsúturnét. Majka örömteli anyázással fogadta a hírt, és személyesen hagyott Lovasi ajtaja előtt egy szarral teli lángoló papírzacskót.
Nicki Minaj is indul az elnökválasztáson.