Sok kritika érte az elmúlt időszakban a Tankcsapda zenekart, amiért a zenéjük állítólag "ratyi" és hogy maguk is úgymond "díszbuzinak" álltak. Most azonban úgy néz ki, minden tisztázódik: a zenekar csupán újabb piaci rést talált, és gyermekdalokat kezdett gyártani. Ehhez a projekthez az Alma Együttessel kezdték meg a kooperálást, akik hazai viszonylatban listavezetők gyermekdalokat illetően.
"Kajak nagyon bejön ez az új feeling. Sajnos a régi közönségünk megkopott, de vágod mindig jön új, a károgók mondhatják, hogy nem, mert de. A jelenlegi tini lányok/fiúk és a kiégett szobarockereken és nosztalgiázókon kívül már nem igazán volt sok lehetőség, ezért úgy gondoltuk, hogy már fiatal korban megtaláljuk a rajongóinkat. Innen jött az ötlet, hogy a már befutott Alma Együttessel közösen dolgozva szerezzünk TCS közönséget akár 2 éves kortól. Plusz vágod, a következő feleségem is ott lehet a közönségben, csak ki kell várni (vigyorogva kacsint), meg Sidinek is jobban megy a matiné dalok írása." - nyilatkozta Lukács, majd húzóra megivott egy bögre langyos tejet.
A következő turnén a zenekari merchandise kibővül majd tankcsapdás kifestővel, gyurmával, fakocka játékkal, valamint Fejes Tamás dobos/manager már leszerződtette új szponzorként a Csiga-Biga játszóházat, a szabadtéri rendezvényeken Nicki Minaj alakú ugrálóvár is lesz.
A közös dal előzetese, melynek címe: "Öcsém, a méret nem számít":